III. Fejezet - „Kísért a múlt"

Reggel nem ébresztett az ébresztőm, ezért halálos tempóban készülődtünk, majd nyolc előtt 2 perccel beértünk az iskola épületébe. Zayn első napja volt ebben a suliban, de nem izgult. A folyosón elváltunk egymástól: Ő a 12. osztály biológia órájára igyekezett, én pedig a 10.-esek irodalom órájára.
Órák után Burkley-vel sétáltam hazafelé az úton, amikor hirtelen a vállamról lecsúszott a táskám, és tartalma a földre borult. Leguggoltam, hogy összekaparjam a földre hullott tárgyakat, amikor a mögöttünk lévő járdára néztem. Zayn állt egy kerítés mellett körülbelül 10 lépésre tőlünk, és engem figyelt. Igyekeztem gyorsan összeszedni a cuccokat, nehogy Burkley is meglássa Zaynt, mert abból semmi jó sem sülhet ki.
Villámgyorsan visszapakoltam a táskámba, és Burkleyvel tovább sétáltunk a házunkig.
Legközelebb este találkoztam Zaynnel a szobában. Épp az ágyamon feküdtem, és a laptopomon chateltem, amikor belépett a szobába fekete, kapucnis pulcsijában, szakadt nadrágjában, és szegecses bakancsában. Táskáját ledobta a matracra, majd kutatni kezdett benne. Anyuék még nem voltak otthon, egyedül voltunk a házban.
Hirtelen minden villany lekapcsolódott, és az utcát sötétség borította be.
A laptopom még világított, hiszen az akkumlátoros.
- Asszem áramszünet van.
- Igen, nagyon úgy tűnik... - Motyogtam, tekintetemmel pedig a sötétben Zaynt kerestem.
- Gyere, elviszlek valahova. Kapcsold ki azt a szart. - Ragadta meg a karom, mire lecsaptam a laptopom, és mentem, amerre Zayn vezetett. A lépcsőn olyan játékos egyszerűséggel galoppozott le, hogy már azt hittem, hogy van valami furcsa képessége, amivel lát a sötétben.
Az utcára kiérve még mindig nem láttam az orrom hegyéig sem. Zayn bezárta mögöttem az ajtót, majd kilépve a kapun az utcán találtuk magunkat.
Zayn sebesen szedte a lábait, alig bírtam tartani a tempót.
Furcsa helyeken jártunk. Először a belvárosba kerültünk, majd egy elhagyatott pályaudvarra érkeztünk. Ezután az autópálya mellett sétáltunk a mezőn, majd elértünk egy erdős területet, ahol már egy-két ház elszórtan láthatóvá vált.
Zayn egyenesen bevezetett az erdőbe, amitől szerintem érthető módon eléggé megijedtem. Vaksötétben egy fenyőerdőben rohangálni este 10-kor nem a legszerencsésebb.
Zayn hátranézett rám, majd a rémült arcomat látva ujjait az enyémek közé kulcsolta, amitől még a lélegzetem is elállt.
- Ne félj. - Suttogta, és elmosolyodott.
Elindultunk a kitaposott úton. Oldalról különböző neszezéseket, lépéseket hallottunk. Az esti köd a fák között olyan hatást keltett, mintha egy horror filmben lennénk. Szememet inkább lehunytam, és csak Zaynre hagyatkoztam.
Nem sokára megtorpantunk, így kinyitottam a szemem. Gyönyörű látvány tárult elém. Egy magas sziklán álltunk, alattunk pedig az egész város láthatóvá vált. Mögöttünk ugyan ott volt az erdő, de én már ott, akkor nem féltem. Az egész város fénye bevilágította a hegyoldalt, minden egyes ház ablakából kiszűrődő fény ragyogott a tavaszi éjszakában.
Zayn elengedte a kezemet, és kisétált egészen a szakadék széléig, ahol leült a földre, tekintetét pedig le sem vette a városról, a tájról. Leültem mellé.
- Gyakran jársz ide? - Kérdeztem.
- Csak ha rossz kedvem van, ami sokszor van. - Nevetett.
- És most rossz kedved van? - Zayn rám nézett, majd fáradtan elmosolyodva tekintetét a földre szegezte, de nem válaszolt.
- Amikor 14 voltam a szüleimmel ide költöztünk a városba. Akkoriban még nem bulizni jártak a 14 évesek, ezért én is, mint sokan a korosztályomból együtt játszottunk többnyire az utcán. A szomszéd fiúval gyakran elindultunk felderíteni a vidéket, és akkor bukkantunk rá erre a helyre.
Egy délután, amikor anyámnak már a sokadik rohama volt, épp otthon voltam. Csak Ő és én, ketten... Nem tudtam mit csináljak, de Ő még önkívületi állapotban is meg tudott nyugtatni. Amikor a roham véget ért, anyu megkért, hogy csináljunk valami vidámat együtt. Ekkor hoztam el Őt erre a helyre, itt töltöttük az egész délutánt, sokat mókáztunk. Sosem láttam anyut ilyen vidámnak, mint akkor. Később, amikor 16 éves lettem anyu rohamai még mindig tartottak, és egyre erősebbek voltak. Naponta többször is megjelent nála. Már nem tudott dolgozni járni sem, semmit nem tudott csinálni. Apa végig anya mellett rostokolt, én pedig egyedül maradtam, tekintve, hogy a szomszéd fiú a középiskola kezdetével magamra hagyott, mert azt állította, miattam szokott rá a cigire, holott 14 évesen nem cigiztem, nem is tudom honnan szedte ezt a badarságot. Szóval, a rossz hírem miatt azóta nem barátkoztam senkivel.
Apának egy reggel fontos dolga akadt az irodában, és kénytelen volt bemenni. Megkért, hogy néha nézzek rá anyára, kér-e valamit, s a többi. A szobámban rostokoltam, és autós könyveket lapozgattam, mert akkor még nem volt ciki az ilyesmi. Megtanultam belőle az autók főrészeit, és a kisebb cikkekből a szervízek működéséről is megtudtam érdekességeket. Az olvasgatás közben ajtócsapódást hallotam, és azt gondoltam, apa hazaért, így nem kell többet kimennem anyához. Egészen délig ezzel foglalatoskodtam, amikor kimentem, hogy keressek valami ebédet. Mivel a hűtő majdhogynem üres volt, felkerestem anyáékat, hogy megkérdezzem, rendelhetek-e pizzát. Anya szobája üresen állt. Az ágya fel volt túrva, rajta pedig a hálóingje hevert. Szekrénye tárva nyitva volt. Ordibálni kezdtem, hogy meghalljanak, de a ház üres volt. Tudtam, hogy nagy hibát követtem el, hiszen nem apa ért haza az omniózus ajtcsapódáskor.
Még az nap délután megtalálták anya holttestét a szakadék alatt, feltételezések szerint öngyilkosságot követett el. - Zayn szemei csillogni kezdtek, de igyekezett erősnek tűnni. - Nem bírta tovább a szenvedést, és úgy gondolta, jobb, ha minél hamarabb végez magával. Utána még évekig hibásnak éreztem magam, és 18 éves fejjel még mindig képtelen vagyok megbocsátani magamnak. Apa nagyon magába zuhant, azt mondta, nem szeretne többet ezen a környéken élni, és elköltöztünk Bradfordba. Itt nem talált jobb munkát, így kénytelen volt visszajárni ugyanarra a munkahelyére. Itt ismerte meg édesanyádat.
Az egész történet sokkolt. Minden világossá vált: Zayn azért viselkedik úgy, ahogy, mert a fájdalmas dolgok ellenére erősnek, és kitartónak akar tűnni. Tipikus férfi.
- Zayn.. Figyelj, én sajnálom azt a sok bunkóságot, amit veled tettem. - Fakadtam ki, mire Zayn elmosolyodott, és a szemembe nézett. Barna szemei csak úgy ragyogtak a gyönyőrtől, gondterhelt arckifejezése pedig hirtelen nyugodttá, hálássá változott.
- Hisz nem tudtál erről... - Aranyos mosolya láttán valami felébredt a hasamban. Az érzések kavarogtak a fejemben.
- Egyébként... - Köhintettem. - Mi ez a hirtelen jött kedvesség?
- Tudod Angelina... Felnyitottad a szemem, azzal, amit a legutóbb mondtál. Hülyeség volt azért haragudni anyukádra, mert apámat ismét boldoggá tette. Hülyeség volt haragudni apámra, mert azért kezdett új életet, hogy ne töltse el ezt a rövid időt, amíg élünk szenvedéssel, és evődéssel. Még nagyobb hülyeség volt neheztelni rád, mivel láthatólag a korodhoz képest értelmes vagy, és te aztán végképp nem tehetsz semmiről. Tulajdonképpen, még rendes is voltál velem...
Az érzéki pillanatot a telefonom rezgése szakította félbe.
- Igen? - Szóltam bele.
- Hol vagy? Megbeszéltük, hogy moziba megyünk, a film már húsz perce tart, én meg itt várok rád. - Idegeskedett. Zaynre néztem aki elgondolkodva bámulta a gyönyörű tájat.
- Ne haragudj, el kell halasztanunk, nem érzem magam túl jól.
- Hát persze.. Megint azzal a Zayn gyerekkel vagy, igaz? - Puffogott. - Utálom azt a srácot.
- Miért utálod? Mert az egyik legjobb barátom? Mert Ő jobb nálad? - Kicsúszott a számon az, aminek nem kellett volna.
- Ohohohoh, Zayn nem is mesélte el? - Hangjában túlzott gúnyt éreztem.
- Miről beszélsz?
- A kis Zayn Malik. 14 évesen legjobb barátok voltunk, amikor rászoktatott a dohányzásra. Én kérlek Angelina, - Itt személyesebb hangnemre váltott. - Ne barátkozz azzal a gyökérrel. Nem akarom, hogy téged is elrontson. - Hát Ő volt az. Ő volt Zayn legjobb barátja.
Köszönés nélkül letettem a telefont, majd Zaynhez fordultam.
- Burkley volt a gyerekkori barátod, igaz?
- Igen, Ő volt az.
- Őszintén. Tényleg te szoktattad rá a cigire? Mert ha igen, engem elfelejthetsz. - Zayn a szemembe nézett.
- Inkább annak a féregnek hiszel? - Lesütött szemekkel bólintottam. - Idefigyelj, Burkley engem akart rávenni, hogy szívjak el egy csikket, mert Ő akkor már rég dohányzott. Egy nap rajta kapta az anyja, és azt hazudta neki, én voltam, aki adta neki. Mindenkinek ezt híreszteli, és azóta én vagyok az egyik legrosszabb hírű fiú az egész városban. - Ismét fájdalmat éreztem a mozdulataiban. - Egy buta hazugság miatt... - Tette hozzá.
Elhittem neki minden egyes mondatát. Józan ésszel nem tudtam volna dönteni, de úgy éreztem magam, mintha megbabonáztak volna. Mintha egy bábú lennék, akit az égből irányítanának, és nem a saját feje után menne.
Nem tudtam mit kinyögni Zaynnek, csak bólintottam.
- Ő hívott? - Tért vissza a témára.
- Igen. Délután moziba kellett volna mennünk, de inkább veled töltöm az időmet, mint vele. - Mosolyodtam el.
Ezután hazafelé indultunk, és a házunkhoz érve már az áram is visszatért, anyuékkal együtt.
- Hát ti hol jártatok? - Kérdezte anyu. Az a bizonyos mosoly ült az arcán, ami akkor szokott, amikor elér valamit, amiről azt hitte, lehetetlen. Ez esetben azt hiszem nem gondolta, hogy egyszer jól kijövök majd Zaynnel.
- Csak elvittem ide-oda. - Szólt kedvesen Zayn. A tapintatos stílusa mindkét felnőttet ledöbbentette.