II. Fejezet - "Beszéljük meg"

* Máris meghoztam a második fejezetet, remélem mindenkinek elnyeri a tetszését. 
Harmadik fejezet: holnap délután!
Jó olvasást! *


A délutánt a szobámban ülve, laptopozással töltöttem, Zaynt pedig egész áldott nap nem láttam, az este kivételével, amikor is kilenckor betoppant a szobám ajtaján.
Épp Burkley-vel, a kényszerbarátommal skypeoltam, aki persze rögtön, mihelyst meglátta az idegen fiút a hálószobámban, ideges kérdezősködésbe kezdett.
- Semmi sincs köztünk. - Szólt komoran Zayn, amit Burkley kicsit nehézkesen, de elfogadott. Én is ki lennék akadva, ha a leendő pasim szobájában lakna egy másik csaj, így megértem Burkley kiborulását.
Mivel Burkleynek mennie kellett, kikapcsoltam a gépemet.
- Ez a Bieber fejű nyomorék a barátod? - Kérdezte Zayn az „ágyán“ ülve.
- Nem nyomorék, és nincs Bieber feje. - Ráztam a fejem.
- De.
- Nem.. Egyébként meg... - Kezdtem bele, de rájöttem, hogy nem fogok a legfőbb ellenségemmel ilyen titkos információkat megosztani, mint Burkley történetét. - Nem lényeges. - Legyintettem végül.
- Ha már belekezdtél, és sikeresen felkeltetted az érdeklődésemet, igazán elmondhatnád. - Nézett rám, miközben a haját igazította meg egy gyors mozdulattal.
- Hagyjál békén. - Siettem az ablakhoz, majd felültem a radiátorra a laptopommal, és belemerültem a közösségi hálók rejtelmeibe.
Legkésőbb hajnali 2-kor eszméltem fel, hogy aludni kéne. Kikapcsoltam a laptopomat, lefeküdtem az ágyra, majd vetettem egy utolsó pillantást Zaynre.
Felsőteste kilógott a hálózsák takarásából. Két izmos karjával támasztotta fejét, párna hiányában. Hajából ekkora már kimosta a zselét, így egész máshogy festett, mint szokott, de határozottan jól nézett ki. Szája lila volt, teste pedig remegett. Láttam rajta, hogy rettenetesen fázik.
Ágyamban az ablak felé fordultam, és gondolkodni kezdtem. 2 perc elteltével olyan hideg szellő futott át rajtam, amibe még a takaró alatt is beleborzongtam.
Felpattantam, és a szekrényhez siettem. Ajtaját kinyitva egy rakás pokróc tárult  elém. Kettőt lehalásztam a felső polcról. Az egyiket a saját vállamra terítettem, míg a másikkal Zayn takartam be. Egy pillanatra felnyitotta szemhéját, és elgondolkodva az arcomat fürkészte, majd fogta a pokróc két végét, és jobban magára húzva ismét álomba szenderült. Arca mindvégig kiejezéstelen maradt.
Mint aki jól végezte dolgát, visszafeküdtem az ágyba, és hamar el is aludtam.

Másnap reggeli közben Zayn elhagyta a házat, így nyugodtan csinálhattam a szobámban, amit akartam. Anyáék is dolgozni mentek, pedig vasárnap volt, így gyanakodtam, hogy nem munkáról van ott szó.
Épp az íróasztalomnál ülve próbáltam valamiféle tanulást színlelni, amikor Zayn dobozai közt egy fekete füzetre lettem figyelmes, amire egy nő képe volt felragasztva.
Buta tulajdonság, de én mindig is piszkosul megakartam ismerni azokat az embereket, akikkel együtt élem meg a fiatalkoromat.
Egy mozdulattal felszedtem a füzetet a földről, és az ágyamra borulva olvasni kezdtem a benne kacskaringós kézírással írt szövegeket. A benne lévő tartalom sokkolt.
A füzetben alig volt tele írva csupán 4-5 lap, így hamar a végére értem. Visszatettem a füzetet a helyére, majd lerohantam anyához, hogy keresek a szobájában valami pszichológiai könyvet. Szerettem volna segíteni Zaynnek.
A választásom egy „Segítek!“ című, Polly Anderson nevű írónő könyvére esett.
Épp a tartalomjegyzéket faltam az omniózus téma után kutatva, amikor Zayn lépett be az ajtón. A lélegzetem is elállt a látványtól. Szeme alatt lila folt éktelenkedett, ami tenyerével próbált eltakarni előlem. Pólójának nyaka ki volt nyújtva, válla pedig kivillant alóla. Nadrágja szövete a térdén erősen elkopott, karját pedig vérző horzsolások terítették be. Arca gondterhelt volt, úgy vágódott le a matracára.
- Veled meg mi történt? - Kérdeztem rémülten, és leguggoltam mellé. Fejét két kezem közé fogva vizsgáltam a csúnya foltot az arccsontján. Furcsa volt, de valamiért hagyta, hogy segítsek neki.
- Feküdj le az ágyamra, egy pillanat, és itt vagyok. - Tüsténekdetem, majd kisiettem a fürdőszobámba. Két-három rongyot benedvesítettem hideg vízzel, majd egy tálba szintén hideg vizet töltöttem, és visszamentem Zaynhez, aki addigra már póló nélkül feküdt az ágyamon. Mellkasát is vágások, horzsolások borították.
Minden sebet gondosan beborogattam, míg Zayn lehunyt szemmel pihent.
- Akarsz róla beszélni? - Kérdeztem, mire Zayn kinyitotta a szemét. Épp válaszra nyitotta a száját, amikor a hálószobám ajtaja kicsapódott. Anya és Yaser léptek be: Mindkettejük arcán rémület mutatkozott, amint megpillantották a viharvert Zaynt az ágyon.
Körbeugrálták, és ellátták a sebeit. Én kimentem a szobából, majd leültem a lépcső legalsó fokára. Abban a pillanatban kezdett el rezegni a telefonom a zsebembe.
Burkley kérdezte, hogy mit csinálok holnap, mert találkozhatnánk suli után. Mivel nem volt dolgom, úgy terveztük, hogy moziba megyünk.
A beszélgetés végére anyu és Yaser kijöttek a szobából, így visszamentem Zaynhez.
Az ajtón belépve szörnyű látvány tárult elém. Zayn ott feküdt bekötözve, lejegelve az ágyon. Fejét az ágy támlájának támasztotta, és összehúzott szemekkel vizslatott.
- Rendben vagy? - Kérdeztem aggódva, majd leültem az ágya szélére.
- Igen, mostmár... - Motyogta.
- Szóval... Mi történt? - Kérdeztem rémülten.
- Ne próbálj meg úgy viselkedni, mint aki ártatlan. Azért, mert nem teszek megjegyzéseket, még gyűlöllek. Csak túl gyenge vagyok most ahhoz, hogy beszóljak. - Mondta komoran, majd nem tudta tovább színlelni ezt a felvett stílust, és elnevette magát, de óvatosan, nehogy kedvesnek, barátságosnak, és sebezhetőnek tűnjön.
- Örülök, hogy válaszolsz a kérdésemre... - Forgattam a szemeimet.
Ekkor Zayn visszatért az eredeti témára, és elmondta, mi történt. A fejemben végig az a fekete füzet járt, és a benne leírtak. Alig bírtam figyelni a mondandóra.
Csak akkor kaptam fel a fejem, amikor Zayn kimondta a „Burkley“ szót.
- És jött az a Burkley gyerek, három, vagy négy haverjával. Szinte egyedül voltunk a boltban a polcok között, így senki sem segíthetett volna nekem. A srác először amikor meglátott, összesúgott a barátaival, majd együtt megindultak felém, és megvertek. Védekezni sem tudtam volna, négyen egy ellen... Mondtam nekik, hogy ez arra vall, hogy milyen félősek. Erre persze megint bevadultak, és a bunyó végén Burkley közölte, hogy ezt azért kaptam, mert kikezdtem a barátnőjével, vagyis veled.. - Magyarázta, mire leesett az állam.
- Ez egy paraszt... Úristen. - Rágtam a szám szélét. - Ne haragudj. - Néztem rá csillogó szemekkel, mire Ő gondterhelten rám nézett, és óvatosan megrázta a fejét.
Fájdalmat éreztem a mozdulataiban. Nagyon fájdalmas élete lehetett. Úgy gondoltam, jobb, ha beszélek vele erről. Elvégre a Polly Anderson könyvben is ez állt.
Felálltam, majd a szekrényhez siettem, hogy elővegyem a dugi-kajáimat. Igen, volt egy pár keksz már a készletben. De hát kinek nincs otthon ilyesmi?
Egy csomag Oreo-t bontottam ki, és toltam oda Zayn elé.
- Nem, nem kérek, kösz.
- Szóval... Anyukáddal mi történt? - Kérdeztem puhatolózva, mire tekintete az enyémbe fúródott.
- Erről pont nem veled fogok beszélgetni. - Szólt idegesen. - És nem ebben a helyzetben.
- Áruld már el, hogy miért ítélsz el ennyire? Azért, mert úgy gondolod, miután meghalt az anyukád már senki sem léphet a helyébe, még anya sem? Mert a lánya vagyok annak a nőnek, aki miatt az apád újra boldog? - Fakadtam ki.
- Honnan tudsz a haláláról?
- Öö.. - Bizonytalanodtam el. A fekete füzetben ugyanis Zayn az édesanyjáról írt. - Anya mesélt egy-két dolgot rólatok. - Füllentettem végül. Zayn hátradöntötte a fejét, majd lehunyt szemekkel mély álomba szenderült.
Felálltam, magára hagytam Maliket, majd a laptopomat a hónom alá fogva kimentem a kertbe. Gépezés közben képtelen voltam a történelem gyűjtőmunkára koncentrálni. Később Burkley is videóhívást indított, de annyira elkalandoztak a gondolataim, hogy azt sem tudtam, miről beszélgetünk. A végén már inkább nem szólt semmit, látta rajtam, hogy nem vagyok beszélgetős passzban, főleg nem vele.
Besötétedett, és úgy döntöttem, visszamegyek a szobámba. Zayn még mindig az ágyamban feküdt, de mostmár az IPadjét nyomkodta. Amint meglátott ismét kiült az arcára az a bizonyos undor.
Elmentem lezuhanyozni, majd pizsamában tértem vissza a szobába. Mivel Zayn az én helyemen feküdt, viszont nem akartam hozzányúlni a saját holmijához, kiszedtem két pokrócot a szekrényből. Az egyiket leterítettem a parkettára, ráfeküdtem, a másikkal pedig betakaróztam.
- Lekapcsolnád a villanyt? - Kértem meg, mire Zayn az asztali lámpámhoz nyúlt, és a szoba elsötétült.
Igyekeztem figyelmen kívül hagyni az ablakon keresztül süvítő szelet, de nagyon rázott a hideg.
Igen, sajnos az ablakom szigetelése már régi, és szerintem új korában is gyenge volt.
- Na jó, gyere. - Szólalt meg hirtelen Zayn a maga mély, és rekedt hangján. Felnéztem rá, a takarót pedig kissé felemelve jelezte, hogy bújjak be mellé.
- Aha, tudod mikor. - Röhögtem fel hitetlenül.
- Gyere már, ne játszd az agyad. - Forgatta a szemeit.
Feltápászkodtam a hideg parkettáról, és odaléptem az  ágyhoz. Bemásztam Zayn mellé, de igyekeztem, hogy minimum 10 centire legyünk egymástól.
Bár nagy volt a távolság köztünk, mégis felmelegített a közelsége. Szemhéja rezzenéstelenül pihent az arca közepén, én pedig csak figyeltem. Mindenhol hegek árulkodtak a délután történtekről.. Aminek mind én vagyok az oka.
Ahogy végignéztem gyönyörű arcán, a véres, mocskos kötésekkel teli felsőtestén valami furcsa érzés lett úrrá rajtam. Nem éreztem még hasonlót ezelőtt, de határozottan kellemes volt.
Lecsuktam a szemem, és megfordultam a másik oldalamra.
Azt hittem, Zayn már alszik, amikor hirtelen megszólalt.
- Miért jársz azzal a Burkley gyerekkel, ha nem is szereted? - Nagyot nyeltem.
- Mégis miből gondolod, hogy nem szeretem? - Fordultam vissza hozzá.
- Miért másznál be egy idegen fiú mellé, ha szeretnéd? - Kérdezte, majd közelebb csúszott hozzám annyira, hogy mellkasa súrolta a homlokom.
Felnéztem rá, majd kicsit hátrébb csusszantam.
- Nem, tényleg nem szeretem... - Motyogtam. - Csak azért vagyok vele együtt, mert az apja anyám munkáltatója, és anya fél, hogyha szakítunk, kirúgják. Ezért nevezem a háta mögött a kényszerbarátomnak. Mert sosem szerettem őt, kényszerítenek erre a kapcsolatra. - Zayn rám mosolygott. Az idő alatt, amíg nálunk lakott, sosem tett még ilyet.
- Ravasz.
- Rendkívül... - Elgondolkodtam.
- Figyelj... - Néztem fel rá ismét. - Sajnálom, hogy miattam megvertek azok a barmok. Délután beszéltem Burkley-vel, hogy ne bántson, nincs köztünk semmi. - Zayn bólintott.
- Elvégre barátok vagyunk. Megbocsátok. - Suttogta, mire elgondolkodtam. Barátok? És miért ilyen kedves most velem?
Zayn elmosolyodott, majd lehunyta a szemeit. Biztonságba éreztem magam mellette, így hamar álomba merültem.