IV. Fejezet - "A Burkley-ügy. Titkolózás"

*Elég sok késéssel, de meghoztam az új fejezetet. Azt hiszem, a többihez képest túl rövid lett, és unalmas, de remélem azért élvezhető.*


Másnap reggel fáradtan csoszogtam le a konyhába, és reggeli után kajtatva hallgattam anya beszámolóját a tegnap estéről.
- Szóval... Yaser-rel voltam. A White Rose-ba ugrottunk be egy kávéra, jót beszélgettünk. -
A fáradtságtól egy értelmes szót sem tudtam kinyögni.
- Látom kibékültél Zaynnel. - Mosolygott anya. Rögtön felkaptam a fejem.
- Nem voltunk rosszban... - Anya hitetlenül felkacagott.
A suliban egész nap nem találkoztam Zaynnel. Csak Burkleyvel, és az idióta, népszerű barátaival lógtam egész nap.
Suli után Burkley a házig kísért, majd megkérdezte, felugorhat-e.
- Persze, gyere csa... - Már épp belöktem volna az ajtót, amikor lefagytam. Végiggondoltam a szituációt, amint Burkley belép a szobámba, és meglátja legfőbb riválisát az ágyamon.
- Oh, most jut eszembe... Ma anya nagytakarítást tart, ilyenkor nem szívesen fogad látogatókat. - Húztam ki magam a meglehetősen nehéz helyzetből. Burkley egy hosszú, és talán túl szenvedélyes csókkal elbúcsúzott, én pedig felrohantam a szobámba, ahol Zayn valóban az ágyamon fekve tanult.
- Megúsztál egy kéretlen vendéget. - Mosolyodtam el, majd becsaptam magam mögött az ajtót, és én is belemerültem a tanulásba, tekintve hogy a holnapi napon 2 témazárót, és 2 röpdolgozatot írunk.
Este zuhanyzás után a vacsorámat fogyasztottam az ágyamon ülve, miközben a facebook-ot bújtam, ahol persze már nagyban elárasztottak a „barátaim“ chatüzenetei.
- Oh, a kis népszerű! - Állt meg fölöttem Zayn, és a képernyőre meredt. Valóban, több mint 10 chatablak villogott alul.
- És milyen elegem van már ebből. - Sóhajtottam, majd hátradőltem az ágyon.
- Képzelem. - Röhögött Zayn.
- Nem, komolyan.. Néha csak egy kis magányra vágyok. Hogy senkit se érdekeljen, mi van velem. Hogy ne tőlem kérjenek tanácsot az emberek. Hogy ne kelljen kibeszélnem másokat. Hogy azzal lehessek, akivel szeretnék...
- Valóban, szörnyű életed van. - Forgatta meg a szemeit. - Mindenki szeret. Mindenki felnéz rád. Rettenetes lehet! - Leült a matracára, majd kibámult az ablakon. Ahogy végignéztem gyönyörű, kifogásolhatatlan arcán, vizes haján, világosbarna bőrén, eluralkodott rajtam egy különös érzés. Csak tudni akartam, mit gondol rólam.. Tudni akartam, Ő mit érez, amikor rám néz... Hogy szépnek tart-e. Szerettem volna megfelelni neki. És akkor beugrott egy kép, amin átölel, ujjai az enyémek köré fonódnak, tekintetét pedig élesen az enyémnek szegezi. Körülöttünk rózsák virágoznak, akár egy nyálas tinifilm végén. Mintha Zayn sziruettjéből áradna a pozitívum. Amikor ismét ránéztem, eluralkodott rajtam a nyugalom, és biztonságérzet. Mi ez? Éreztem, hogy ez már nem barátság. Hogy valami magasabb szintre lépett a kapcsolatunk... Ez nem szerelem. Nem lehetek szerelmes a legjobb barátomba... A gondolataim egymást követték. Tanakodtam, vajon lehetséges-e, hogy tényleg beleszerelmesedtem.
Milyen feltételei is vannak a szerelemnek? Még sosem voltam szerelmes, ezért a gondolataimat nem tudtam semmilyen kategóriába sorolni. Burkley iránt ilyet viszont egyáltalán nem éreztem... Sőt, senki iránt nem éreztem még hasonlót.
Zayn észrevette, hogy figyelem. Tekintetünk összetalálkozott, egy ideig tartottuk a szemkontaktust, majd elnevettük magunkat. Mi a franc van velem?
- Zayn... - Dadogtam. Nem tudtam, miért szólaltam meg. Nem tudtam, mit akarok mondani.
- Tessék?
- Csak... Csak azt akartam kérdezni, alszol-e ma is mellettem. - Zayn halványan elmosolyodott.
- Persze. De hát mi történt azzal a mindig komor, mindig befolyásolhatatlan Angelinaval?
- Hát, ez az, amit én sem tudok... - Motyogtam hitetlenül.
Hajnali 1 lehetett, amikor a párnámra dőlve néztem fel Zayn nagy, barna szemeire.
- Szerintem hogy koptassam le Burkley-t? - Sóhajtottam nagyot.
- A helyedben beszélnék anyukáddal erről a kényszer dologról... Erőszakosnak érzem, hogy ilyen alapon dől el, kivel jársz.
- Ha csak ennyi bajom lenne... - Sóhajtottam ismét, majd döbbenten konstatáltam ismét, hogy mindig kicsúsznak a számon a legtitkosabb dolgok. Zayn kérdőn nézett rám.
- Nem fontos.
- De fontos. Ha már felkeltetted az érdeklődésemet azzal, hogy kulcsszavakban beszélsz, tartozol annyival, hogy megosztod.
- De nem lehet..
- Miért ne lehetne?
- Mert rólad van szó... - Nyeltem nagyot. Zayn elgondolkodott, majd felpattant, és az ablakhoz lépett.
- Szóval idegesítelek.
- Dehogy... Szó sincs erről. - Zayn bánatosan nézett rám, majd a matrac felé indult, és leült rá.
- Csak... Csak annyi, hogy szeretlek. - Zayn elkerekedett szemekkel tekintett fel rám, majd (gondolom) ismét végigjátszotta az agyában az utóbbi jelenetet.
- Barátilag én is, nagyon. - Mosolyodott el végül rövidre fogva a komoly pillanatot. Nagyot nyeltem. A csontjaimban olyan mértékű fájdalmat éreztem, hogy azt hittem, szétrobbanok. A fejem lüktetni kezdett, és úgy éreztem magam, mintha az egész további életem romokban lenne. Éreztem, hogy ha nem nyitunk ablakot 3 percen belül, megfulladok. Erős maradtam, nem sírtam el magam, majd egy meggyőző mosolyt erőltettem az arcomra.
- Gyere ide. - Indult el felém széttárt karokkal, majd megöleltük egymást. Szemhéjaim hirtelen mintha 100 tonnásak lennének, lecsukódtak.
- Kezdek fáradt lenni, szerintem aludjunk. - Tanácsoltam majdnem suttogva. Az ágyba bújva Zayn rögtön álomba merült, míg én apró könnycseppek hullatva lassan eláztattam a párnámat, és az éjszaka további részében megbizonyosodtam róla, hogy igen, szerelmes vagyok Zaynbe, és amit most érzek, az afféle szerelmi bánat, amiről Taylor Swift régebbi számai szólnak... Még a szakítós dalainak korszaka előtti dalok.
Másnap reggel úgy ébredtem, hogy kénytelen voltam előszedni a rég nem használt alapozómat a fiók legmélyéről, eltüntetni a hihetetlen méretű karikákat a szemem alól.
Az életkedvem még mindig nem talált vissza hozzám, Zayn pedig erre egyelőre még nem figyelt fel. Mosolygósan, jókedvűen fogyasztotta el a reggeli omlettjét. Igyekeztem valamennyire nevetni a viccein is, de valamiért mindig keserű szájízzel néztem Zaynre. Pokoli érzés mardosott.
Szerencsére a „barátaim“-nak sem tűnt fel levertségem, így nem kérdezgettek rólam annyit.
Suli után egyedül indultam haza, mert Burkleynek még akadt valami dolga a kémia szertárban. Mintha valami leltározásról magyarázott volna.
Egykedvűen trappoltam fel a lépcsőn, majd bezuhantam az ágyamba, és ismét sírhatnékom támadt. Az idő sem vidított fel: akármennyire próbált az arcomba sütni a nap, elfordultam, beburkolóztam minden külsőség elől.
Nyílt az ajtó. Zayn lépett be rajta. A vöröslő szemeim szerintem elég feltűnőek lehettek, mert leült mellém az ágyra, és végigsimított a hátamon.
- Szeretnél róla beszélni? - Felnéztem rá, és ahogy eszembe jutottak a tegnapi dolgok, alig bírtam visszanyelni a könnyeimet. Csak megráztam a fejem. Zayn közelebb hajolt, és átölelt. Ekkor mintha egy másik emberré változtam volna, felültem az ágyban, és kitört belőlem a zokogás.
- De igen, Zayn. Szeretnék beszélni róla... Tegnap óta próbálok beszélni veled róla. - Törölgettem a kezemmel a szemem. - Tudom, hogy a hisztivel nem érek semmit. De tartozom annyival, hogy elmondjam.. Nem csak barátilag szeretlek. Megőrülök érted... -- Zayn a padlóra nézett, majd csillogó szemeit az enyémekhez szegezte. Ezúttal jobban csillogtak, mint bármikor.
Egy másodperc töredéke alatt történt az egész, de nekem mintha óráknak tűnt volna. Felém hajolt, majd egy szelíd csókkal fejezte ki, hogy ő is érez valamit. Onnantól kezdődött az egész, hogy járni kezdtünk. Együtt terveztük, hogy hogy likvidáljuk Burkleyt. Végül arra a megegyezésre jutottunk, hogy mindenképp beszélnem kell anyuval.
Este a vacsoránál meg is esett az omniózus beszélgetés. Yaser és Zayn rögtön elhagyták a szobát, így kettesben maradtunk.
- Burkleyről van szó... Nem járhatok olyasvalakivel, akit nem szeretek. - Magyaráztam, anya pedig a már eddig is labilis idegi állapotából kikelve még dühösebb lett, de visszafogta magát.
- Ezt már megbeszéltük, szükségem van az apja támogatására.
- Ezt megértettem. De nem gondolod, hogy hatalmas törést okozhat a lelki világomban, ha tinédzserkoromban nem ismerkedhetek másokkal, csak Burkley-vel, és az idióta barátaival?
- Remélem nem kioktatni szándékoztál az imént. Egyelőre te vagy a gyerek, én a felnőtt. Most pedig menj vissza a szobádba, elmosogatok helyetted is. - Felpattantam, majd sértődötten az ajtóhoz léptem.
- Igazságtalan vagy. Remélem egyszer rádöbbensz, hogy mennyire helytelen, amit velem művelsz.
- Azt mondtam tűnés vissza szobádba, nincs szükségem a kioktatásodra!! Tapasztaltabb és... - Ekkor becsaptam magam mögött az ajtót. Semmi kedvem nem volt végighallgatni, ahogy olyanról ordibál, amiben nincs igaza.
A szobámba érve szomorúan osztottam meg a tényt Zaynnel, miszerint nem jött össze a terv. Megegyeztünk, hogy amíg ki nem eszelünk valami jobb tervet, addig a kapcsolatukról senkinek nem beszélünk, és titokban tartjuk.